Botanikai Közlemények 110(1): 43–60 (2023)

DOI: 10.17716/BotKozlem.2023.110.1.43

 

 

A közönséges mézontófű (Phacelia tanacetifolia Benth.) termesztésének magyar vonatkozású történeti áttekintése      

 

DUNAI Éva, PINKE Gyula

Széchenyi István Egyetem, Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, H-9200 Mosonmagyaróvár, Vár 2; pinke.gyula@sze.hu   

 

Elfogadva: 2022 december 3.

Kulcsszavak: alternatív növények, facélia, kultúrnövények, méhlegelők, takarmánynövények, zöldtrágyanövények.

Összefoglalás: Az Észak-Amerikában honos közönséges mézontófüvet vagy facéliát (Phacelia tanacetifolia Benth.) a XIX. század vége óta termesztik a Kárpát-medencében. Elsőként kerti dísznövényként vetették, de ezzel egyidejűleg a benne rejlő méhészeti potenciált is felismerték. A “magyar méhészet jövőjének megmentőjét” látták a növényben, de a 2. világháborút követő időszakban, a nagybirtokrendszer széthullásával méhlegelőként csak lokálisan, kisüzemi keretek között vetették. A XX. század eleje óta számos kísérletben tanulmányozták takarmányozási felhasználhatóságát, és bár kezdetben ellentmondásos következtetésekre jutottak, az 1970-es évektől értékes takarmányként tartják nyilván. Szintén, több mint száz év alatt, nagyszámú kísérletben igazolták, hogy kiváló zöldtrágyanövény és főként a fonálférgekkel szemben talajfertőtlenítő hatással is rendelkezik. Az 1970-es évek vége óta a Kisalföldön fellendült a növény exportorientált vetőmagtermesztése, nagy- és kisüzemi keretek között egyaránt. Ez a tevékenység szorosan összekapcsolódott a vándorméhészettel, miáltal a növény napjainkra a legfontosabb mézelő növényeink közé lépett elő. Hazai termőterülete az elmúlt két évtizedben 1600 és 11000 ha között ingadozott.

Teljes szöveg