Összefoglalás: A felvidéki Mátyusföld jelenleg intenzív nagyparcellás agrárgazdálkodás alatt álló terület, Szlovákia legfontosabb gabonatermesztő vidéke. A múltban ez a terület vízjárta, árvizekkel sújtott, mocsaras táj volt, amely szántóföldi termesztésre alig volt alkalmas. Célunk az ezen a területen fekvő Zsigárd tájhasználat-történetének rekonstruálása, a használat gyökeres megváltozásának feltárása történeti források és korabeli térképek segítségével, illetve olyan, a második világháború és a szövetkezetesítés közötti időszakban (1945–1959) gyermekkorukat élő adatközlőkkel készített interjúk (22 adatközlő, 66 és 85 év közöttiek) segítségével, akik a hagyományos, extenzív gazdálkodást még megtapasztalták. A levéltári források szerint a 18. század előtt a legelőre alapozott szarvasmarhatartás volt az, ami a kiszámíthatatlan vízjáráshoz jól alkalmazkodva kiemelkedő gazdasági eredménnyel járt az itt élők számára. A z állandó árvízveszély miatt a 18. században végrehajtott folyószabályozások ezt a veszélyt ugyan csökkentették, de a terület fokozatos kiszáradását eredményezték. Az eredeti élőhelyek megszüntetése, a fás területek kiterjedésének csökkenése és az iparszerű mezőgazdasági művelés kiterjedése vált meghatározóvá. A helyben élők számára a tájváltozásnak gazdasági, természetvédelmi és esztétikai következményei is vannak: a szántóföldi művelés biztonsága mellett a vizes területek (laposok) eltűnését és a biológiai sokféleség drasztikus csökkenését is érzékelik. E folyamatok és a terület m últjának megismerése lehetőséget adhat a táj fenntarthatóbb használatát elősegítő rekonstrukciókra.